Victoria Azarenka felért a csúcsra
Nyert Melbourne-ben és ő az új világelső
A fehérorosz játékos karrierje első felnőtt Grand Slam döntőjét megnyerte, ráadásul a négy évvel korábbi Ausztrál Open bajnoknőt Marija Sarapovát győzte le 1 óra 22 perc alatt. A tökéletesen koncentráló Azarenka mindössze 12 ki nem kényszerített hibája önmagáért beszél. A fehérorosz lány hét bréklehetőségből ötször vette el Sarapova adogatójátékát, míg az orosz lány csak egyszer tudta brékelni Azarenkát.
A fehérorosz lány 2005-ben az Ausztrál Open junior fináléjában Szávay Ágnest legyőzve nyert, ugyanabban az évben Szávay Ágival párosban megnyerték a Roland Garrost és a wimbledoni junior tornát is.
Azarenka a felnőttek között 2009-ben negyeddöntőt játszott a Roland Garroson és Wimbledonban is, míg az Ausztrál Openen 2010-ben Serena Williamstől kapott ki a legjobb nyolc között. Első GS-elődöntőjét Wimbledonban vívta tavaly, ahol a későbbi győztes Petra Kvitovától kapott ki három játszmában.
A 22 éves fehérorosz lány első ITF tornagyőzelmét még 2005-ben aratta Luxembourgban, majd 2009-ben már három WTA-győzelmet aratott Azarenka. Hosszú volt az út a csúcsra, hiszen 2007-ben Estorilban és Taskentben, míg egy évvel később a Gold Coaston és Prágában kapott ki WTA torna fináléjában. Első estorili döntőjében Arn Gréta győzte le három játszmában. Később olyan játékosoktól kapott ki, mint a francia Pauline Parmentier, a kínai Na Li és az orosz Vera Zvonarjeva.
Négy elveszített döntő után 2009-ben Brisbane-ben Marion Bartolit legyőzve nyerte meg első WTA-tornáját. Memphisben Caroline Wozniackit, míg a Miami fináléban Serena Williamst győzte le.
Remekül kezdődött 2012 Azarenka számára, ki Sydney-ben Jelena Jankovicsot, Marion Bartolit, Agnieszka Radwanskát és Na Li-t legyőzve aratott tornagyőzelmet. Melbourne-ben tovább folytatta menetelését Azarenka és zsinórban idei 12. mérkőzését abszolválva megnyerte karrierje 10. WTA tornáját, egyben hétfőtől átveszi a vezetést a világranglistán is.
Australian Open, döntő:
Victoria Azarenka (fehérorosz, 3.)-Marija Sarapova (orosz, 4.) 6:3, 6:0
Forrás: Totalsport.hu












