Mocsai: Reális esélyünk van kijutni az olimpiára!
A kapitány a horvátok elleni időkérésről is mesélt honlapunknak
- Egy rendkívül nehéz Eb-n vagyunk túl, de végül is teljesítették a szövetség elvárását, hiszen a 8.-ik helyen végeztek Szerbiában. Elégedett?
- Nézze, a torna előtt csak a kézilabdához értők legoptimálisabb rétege bízott a továbbjutásban. Ellenünk mindenki két ponttal kalkulált, és ha nem borítjuk a papírformát, akkor a 16-ik hely körül végeztünk volna, vagyis gyakorlatilag megismételtük volna az előző Eb-n mutatott teljesítményt. Óriási fegyvertény volt, hogy továbbjutottunk, és teljesítettük a szövetség minimális elvárását. Ez ráadásul egy olimpiai kvalifikációs bajnokság volt, körülbelül hat csapat versengett még a három selejtezőt érő helyért, ami tovább nehezítette a dolgunkat. De említhetek még egy-két dolgot. Például azt, hogy az előző Eb első tíz helyezettjéből hét a mi águnkon volt. Lékai Máté ráadásul megsérült a torna előtt, így irányító átlövőben Császár Gábor teljesen magára maradt. Jobb szélsőben az első mérkőzésen elvesztettük Iváncsik Tamást, ott Gergő maradt szintén egyedül. Ezen kívül ebben a csapatban van 2-3 védő és támadó játékos, akik csak egyik vagy másik poszton tudnak kiemelkedően teljesíteni. És vannak még olyan játékosaink, mint Mocsai Tamás, aki a Flensburgban csak 5-10 perceket játszik, vagy Laluska Balázs, aki a torna előtti hónapokban gyakorlatilag csak gyógytornázott. Nem nekem kell megítélni, hogy sikeresek voltunk-e, elég, ha megnézzük a számokat, hogy közel két millióan szurkoltak a tv-képernyő előtt a csapatnak.
- Akkor ezeknek tudható be, hogy Szlovénia és Izland ellen fáradtság volt látható a csapaton?
- Igen, a teljes mélypont Izland ellen volt, de Szlovénia ellen sem működött megfelelően a védőjáték, és a kapusteljesítmény is gyenge volt. Ez nem azt jelenti, hogy csak a kapus teljesített rosszul, mert nem kapott megfelelő védelmet sem, csapatjátékban nem egy emberen múlnak a dolgok. Három csoportmeccsünk volt előtte a világ legjobb válogatottjai ellen, viszont a horvátok ellen újra talpra álltunk, és döntetlenre végeztünk a későbbi bronzérmessel szemben.
- Érdekes volt annak a találkozónak a végjátéka, gondolok itt arra az ominózus időkérésre…
- Igen, és valószínűleg arra a gólra gondol, amely 3 másodperccel a találkozó vége után született, vagyis egyértelműen érvénytelen volt. A játékosokkal megállapodtam, hogy labdabirtoklás esetében azonnal időt kérek, hogy Fazekas lecserélésével létszámfölényes helyzetet tudjunk teremteni, Mocsai Tamás meg is kapta a megkülönböztetett trikót. Meg volt a labda, Fazekas viszont azonnal elvégezte a szabadot, végigment a támadás. A horvát hálóőr már nem védte Schuch Timuzsin lövését, mert látta, hogy lejárt az idő. A gól tehát mindenképp érvénytelen lett volna! Én eközben elindultam a zsűriasztal felé. Egy új szabály szerint, ha átléptem a technikai zóna határát, akkor mindenképp le kell raknom a táblát az asztalra, így nem tudtam volna visszavonni az időkérést. De nem ezen múlott a dolog. A zsűri ezek után visszaadta nekünk a labdát, és adtak még pár másodpercet a támadásra.
- Ezen az Eb-n az is eldőlt, hogy Svédországban a házigazdák mellett a macedónokkal és a brazilokkal kerültünk egy csoportba az olimpiai kvalifikációs tornán. A kontinenstornán nyújtott gyenge teljesítménye ellenére hazai környezetben mindenki a svédeket tartja favoritnak. De mi a helyzet a macedónokkal, akiket az Eb előtt gólokkal vertünk, erre ötödik helyen végeztek Szerbiában?
- Igen, nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Gyakorlatilag ők is hazai környezetben játszottak, hiszen 6000 szurkoló volt minden mérkőzésükön, drukkereik uralták a csarnokot a kritikus mérkőzéseken. Nekem ezért sem volt meglepetés a teljesítményük, meg azért sem, mert ott volt Lazarov, aki ellenünk csak a második találkozón játszott, ezért győztünk könnyedén. A svéd válogatott hiába szerepelt le, rendező lesz, és mindent meg fog tenni a továbbjutásért. Utána jövünk mi a macedónokkal, de a brazilokat sem szabad lebecsülnünk, hiszen nemrég épp a svédeket győzték le. Ennek ellenére reális esélye van arra a magyar válogatottnak, hogy kvalifikálja magát az olimpiára. Ehhez az is kell, hogy ne legyen sérültünk, mert nagyon vékony a réteg, és négy nap alatt kell három mérkőzést játszani. A jobb kerettel rendelkező csapatok fognak kijutni. Rögtön az első mérkőzésünk sorsdöntő lesz a macedónok ellen. Ami nehezíti a dolgunkat, hogy a svédek az utolsó fordulóban a macedónokkal játszanak, és körbeverés esetén eldönthetik, kit visznek magukkal. A tornán reméljük velünk lesz már Carlos Pérez, felépül Törő Szabolcs és Lékai is, ezen kívül jobb szélsőbe kell találnunk valakit. Bízom benne, hogy a legjobb erőinkkel, a hiányzókkal kiegészülve kijutunk a londoni olimpiára!
Forrás: Totalsport.hu







