WebShopBox

scitecshop
Anabol 90 caps Jumbo Whey Protein Multipro
facebook twitter rss

Mindegyik csapatunk győzött a női KEK-ben

A Fradi, a Loki és az Alcoa is nyert

2011. November 05., Szombat 21:46

Mindegyik csapatunk győzött a női KEK-ben
Mindhárom magyar résztvevő győzött a női KEK 3. fordulójának első mérkőzésén. A DVSC-n kívül gyakorlatilag a továbbjutás kérdését is eldöntötték a csapatok.

DVSC-Ormi Lux Patrasz

A DVSC-Fórum a görög Ormi Lux Patrasz csapatával találkozott a női KEK 3. fordulójában. Kényelmes helyzetben van a Loki, hiszen mind a két mérkőzését hazai pályán játszhatja, ráadásul az előzetes hírek szerint a görög csapat nem tűnik túl acélosnak.

Ennek megfelelően alaposan bele is kezdett a találkozó elején a papíron vendég magyar csapat, és nyolcgólos előnyre tett szert a szünetig, amikor is 18-10 volt az állása a debreceni lányok javára.

A második félidőre kicsit kiengedett a Loki, így fokozatosan feljöttek a görögök, de a magyar csapat győzelmét azért veszély nem fenyegette, a vége 31-27 lett.

Női KEK, 3. forduló, 1. mérkőzés

DVSC-Fórum-Ormi Lux Patrasz 31-27 (18-10)

Westfriesland-FTC-Rail Cargo Hungaria

Az FTC-Rail Cargo Hungaria a Westfriesland otthonába látogatott Hollandiába a női KEK 3. fordulójának 1. mérkőzésén. A címvédő esélyeshez méltóan kezdett az első játékrészben, a szünetig hétgólos előnyre tett szert, 11-18.

A második félidőben is folytatta a gálát a magyar csapat, és 34-19-es győzelemmel robogott át ellenfelén, ezzel gyakorlatilag az első mérkőzésen eldöntve a továbbjutás kérdését.

Női KEK, 3. forduló, 1. mérkőzés

Westfriesland-FTC-Rail Cargo Hungaria 19-34 (11-18)

Alcoa FKC-Üsküdar

Az Alcoa FKC csapata a török Üsküdart fogadta a női KEK 3. fordulójának első mérkőzésén. Az első gólt a magyar csapat szerezte, Pilinger a 3. percben volt büntetőből eredményes.

A vendégek meglepetésre gyorsan átvették a vezetést, sőt megléptek két góllal. A 9. percben 4-4-nél egyenlítettek a fehérvári lányok.
Horváth Bernadett a vezetést is megszerezte, majd a félidő felénél már kétgólos volt a magyarok előnye. Ezt eggyel sikerült növelni a szünetig, 16-13-as eredménnyel mentek pihenőre a csapatok.

A második játékrészben gyorsan hatgólosra növelte előnyét a magyar csapat, sőt a 9. percben már nyolc volt közte. Tíz perccel a vége előtt Pilinger büntetőből már a tizedik gólját szerezte, és a különbséget is ennyire növelte.

A vége 35-23 lett, az Alcoa gyakorlatilag az első mérkőzésen eldöntötte a továbbjutás kérdését.

Női KEK, 3. forduló, 1. mérkőzés

Alcoa FKC-Üsküdar 35-23 (16-13)

Forrás: Totalsport.hu