Már Dél-Koreában van az F1-es mezőny
Jenson Button: Annyira jó érzés, hogy sikerült nyernem Suzukában
"Ez így van” – mondja Jenson. „Gyorsan kell váltani ezen a héten, mivel egymás után jönnek a futamok. De így is nagyon jól éreztük magunkat a verseny után, mivel nem minden nap nyer az ember Suzukában. Vasárnap este átrepültünk Tokióba, ahol Jessicával [Jenson barátnője] bérlünk lakást egy hónapja, és rendeztünk egy kis ünnepséget. A hétfőt pihenésre szántuk, majd pedig keddtől már a koreai futamra összpontosítottam."
Jenson több kemény edzésen is részt vett kedden és szerdán, s hosszasan beszélt a mérnökeivel telefonon a következő versenyhétvégéről. Majd pedig csütörtök reggel elrepült Koreába.
"A legtöbb versenyző későn érkezett meg Jeongamba" - teszi hozzá Jenson,"mivel a versenyen kívül nem nagyon van mit csinálni Korea ezen részén. A Koreai Nemzetközi Versenypálya egy klassz kis pálya. Jó az elrendezése, és jó rajta versenyezni is. Remélem, jobban sikerül ez a hétvége, mint tavaly, amikor nem igazán voltam versenyben sem az időmérőn, sem pedig a futam során."
A tavalyi pályaavató futamot heves eső zavarta meg, aminek eredményeképpen 26 kört (a teljes versenytáv 47 százalékát) töltöttek a versenyzők a biztonsági autó mögött. Jenson kétszer perdült ki a szörnyű időjárási viszonyok között.
"Rossz élményekkel jöttem el tavaly Koreából" - mondja. "Sokat kínlódtam a futam során, és néhányszor ki is perdültem. Nem szoktam kiperdülni, de azon a versenyen kétszer is megtörtént!"
"Jeongam az egyetlen pálya, ahol nehezem ment a hozzászokás. A szimulátoron néhány hete már jobban teljesítettem, úgyhogy már alig várom az idei versenyt."
Mivel Suzukában a McLaren kimagaslóan a legjobb volt, Jenson bízik benne, hogy ezen a hétvégén is versenyképes lesz az autó.
"Reméljük, az autó versenyképes lesz a hátralévő futamok mindegyikén" - mondja Jenson. "Nagyon hatékony a leszorító erőt tekintve, úgyhogy minden bizonnyal gyorsak leszünk az egyenesekben Jeongamban, de kellő tapadásunk is lesz a kanyarokban, és itt jó néhány gyors kanyar lesz majd. Úgy érzem, formában vagyok, s úgy tervezem, hogy két győzelmet is bezsebelek egy hét leforgása alatt."
Forrás: Totalsport.hu












