Lance Armstrong ezüstérmes a panamai fél Ironman-en
A futás felénél még Arsmstrong vezetett
A profik által kedvelt évadnyitó panamai féltávú versenyen szinte hihetetlen módon szerezte meg az ezüstérmet, alig 40 másodperccel lemaradva a többszörös győztes új-zélandi Bevan Docherty mögött.
Armstrong 20 év óta első ízben versenyzett komoly országúti triatlon versenyen (tavaly az XTERRA tereptriatlon sorozatban tette le a névjegyét a világbajnokságon), így senki nem tudott igazán komoly előrejelzést adni.
A többszörös világbajnok Craig Alexander így szólt hozzá Lance Armstrong idei triatlon terveihez: „Izgalmas szezon lesz, az biztos!”
Igaz a győztes új-zélandi versenyző is első alkalommal teljesítette ezt a távot, de korábban kétszeres triatlon olimpikon és többszörös világkupa győztes volt. Egyedül ez segített neki megnyerni a versenyt, hiszen a futás felénél még Armstrong vezetett!
A héten megkötött megállapodás szerint elsődlegesen a hosszú távú triatlon versenyekre koncentrál (Ironman és Ironman 70.3), ahol a sportág legjelentősebb versenyin indul, ott gyűjti az adományokat a rákos betegek megsegítésére.
A legendás kerékpáros azonban továbbra is indul más versenyeken is, kiemelten az XTERRA tereptriatlon sorozat egyes versenyein áll majd rajthoz.
"Fantasztikus eredmény, amit a 41 éves Armstrong most elért, hiszen ez egy nagyon komoly verseny. Az amerikaiak azt írják, hogy ez volt az első profi versenye, de valójában már korábban triatlonozott, és csak később döntött úgy, hogy inkább a kerékpárra összpontosít. Biztos, ez vonzóbb volt anyagilag számára, és az eredményeiből kitűnik, hogy jól döntött" - mondta az MTI-nek a texasi sportemberrel korábban együtt versenyző Kropkó Péter, aki triatlonosként 51-szer teljesítette az Ironman-távot, és 12-szeres magyar bajnok.
Ironman 70.3 Panamá
Panamá City, Panamá
2 km úszás, 90 km kerékpár, 21 km futás
Férfiak
1. Bevan Docherty (új-zélandi) 3:50:13 óra
2. Lance Armstrong amerikai) 3:50:55
3. Richie Cunningham (ausztrál) 3:52:59
4. Rasmus Henning (dán) 3:53:38
5. Romain Guillaum (francia) 3:54:44
Nők
1. Angela Naeth (kanadai) 4:15:31
2. Kelly Williamson (amerikai) 4:19:11
3. Margaret Shapiro (amerikai) 4:19:34
4. Leanda Cave (brit) 4:21:42
5. Tine Deckers (belga) 4:25:29

Fotó: Ironman
Forrás: Terepsport.hu












