Hat olimpikont választott ki az E.ON
Jakabos Zsuzsanna és Mészáros Anett képviseli a hölgyeket
„Köszönjük az E.ON-nak, hogy elkötelezetten és kiemelten támogatja a hazai olimpiai mozgalmat és a londoni felkészülést. A Magyar Olimpiai Csapat Gyémántfokozatú főtámogatója megfelelő hátteret biztosít sportolóinknak. Bízom benne, hogy az új E.ON Csapat tagjai is szép eredményeket érnek majd el a 2012. londoni olimpián. Szurkoljunk együtt a Magyar Csapatért!” – üzente Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
„Számításaink szerint 20-21 sportág magyar versenyzői lesznek ott Londonban, vannak aranyéremre esélyes sportolóink, és jó esélyünk van arra, hogy a nemzetek rangsorában az első húszban zárjunk" - mondta Molnár Zoltán, a MOB főtitkára.
„Az E.ON 2005-ben vált a Magyar Olimpiai Csapat Gyémántfokozatú főtámogatójává, így 2012-ben már nyolcadik éve, két olimpiai ciklusban támogatjuk a magyar csapat sikeres felkészülését és olimpiai szereplését.” - mondta Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária Igazgatóságának elnöke.
Az új 2012-es E.ON Olimpiai Csapat tagjai: Mészáros Anett cselgáncsozó, Jakabos Zsuzsanna úszó, Marosi Ádám öttusázó, Berki Krisztián tornász, Boczkó Gábor vívó és Gyurta Dániel úszó.
”Büszkék vagyunk, hogy ezek a nagyon eredményes és ígéretes sportolók elfogadták felkérésünket. Olimpikonjaink a legsikeresebb magyar sportágakat képviselik, a nemzetközi porond legjobbjai között fognak szerepelni és megmérettetni jövőre, reméljük sok szurkoló élvezheti majd velünk együtt az izgalmas versenyeket és örülhet az eredményeknek” - tette hozzá Konrad Kreuzer.
A vállalatcsoport az olimpiai programjában a részvétel fontosságát, a kiváló teljesítmény iránti elkötelezettséget, és a magyar szurkolók kiemelt bátorító és energizáló szerepét emeli ki.
„Úgy gondoljuk, hogy óriási teljesítmény egy sportolótól az, hogy kijut a legjobbak közé az olimpiára, ez már önmagában kimagasló teljesítmény, nem csak az aranyérem, bár azoknak mi is nagyon fogunk örülni” - mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária vezérigazgató-helyettese. „Óriási feladata lesz a szurkolóknak is, lelkesedésük, a sportolók iránti mérhetetlen szeretetük nagyban hozzájárul majd olimpikonjaink sikereihez, ezért szurkolói programokkal is készülünk az olimpiára. És, ahogyan az üzleti életben, úgy a sportban is nagyon fontos a fair játék, ezért megalapítjuk az „E.ON Szép Játék Díjat”, amelyet az olimpia után ítél oda egy szakmai grémium az arra méltó sportolónak.”

Boczkó Gábor, Jakabos Zsuzsanna, Mészáros Anett, Marosi Ádám, Berki Krisztián, Gyurta Dániel (MTI Foto Ilyés Tibor)
Az E.ON Olimpiai Csapat tagjai
MÉSZÁROS ANETT Európa-bajnok cselgáncsozó, olimpiai 7. helyezett, valamint kétszeres ezüst- és egyszeres világbajnoki bronzérmes. Anett az eredményei és az elmúlt években tapasztalható fejlődése alapján a londoni olimpia egyik legfőbb magyar éremesélyese a küzdősportolóink közül.
MAROSI ÁDÁM öttusázó karrierje egy 2006-os komoly sérülés után veszélybe került, de 2009-ben szívós, kitartó hozzáállása meghozta a kívánt eredményt. A londoni világbajnokságot, majd a Rio de Janeiro-ban rendezett Világkupa-versenyt is megnyerte. Londoni világbajnoki címével Ádám lett a magyar öttusasport tizedik egyéni világbajnoka.
BERKI KRISZTIÁN tornász, „lólengés-specialista”. Egyszeres arany- és kétszeres világbajnoki ezüstérmes (2007, Stuttgart és 2009, London), ötszörös Európa-bajnok (2005, 2007, 2008, 2009 és 2011). 2009-ben a belgrádi Universiade-n is aranyérmes lett. A 2012-es londoni olimpia egyik legfőbb esélyese lólengésben.
JAKABOS ZSUZSANNA Európa-bajnok ezüstérmes úszó. Részt vett a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpiákon. Fő számai a 200 és 400 méteres vegyes- es pillangóúszás. Tagja volt a pekingi olimpián 6. helyet szerzett 4x200 méteres gyorsváltónak. Az év magyar úszójának választották 2005-ben.
GYURTA DÁNIEL kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes és többszörös Európa-bajnok mellúszó. Legnagyobb sikereit fő számában, a 200 méteres mellúszásban érte el, de a különféle világversenyeken 100 méter mellen is rendre döntőbe jut. A sanghaji úszásából következtetve a férfi 200 méter mellúszásban a londoni olimpia egyik le főbb esélyese. 2009-ben az év sportolójának választottak.
BOCZKÓ GÁBOR vívó. A férfi párbajtőr számban eddigi legjobb eredményei: 2. helyezés csapatban a 2004-es athéni olimpián, valamint egyéni 4., csapatban pedig 5. helyezés a 2008-as pekingi olimpián. 2010-ben bronzérmet nyert a párizsi vívó-világbajnokság párbajtőrversenyén.
Forrás: Totalsport.hu












