facebook twitter rss

Hamilton: Abu Dhabiban mindig gyors tudok lenni!

Öt egymás utáni pontszerző helyet követően Lewis Hamilton optimistán vélekedik arról, hogy milyen esélyei vannak a világbajnok Sebastian Vettel ellen

2011. November 11., Péntek 09:25

Hamilton: Abu Dhabiban mindig gyors tudok lenni!
Két évvel ezelőtt Lewis az első rajtkockából kezdte az akkor bemutatkozó Abu Dhabi Nagydíjat, de fékproblémák miatt nem tudta befejezni a futamot, 2010-ben pedig másodikként ért célba, valamint sikerült megfutnia a verseny leggyorsabb körét is. Ha tavaly nem tartotta volna fel Robert Kubica, a futamgyőztes Sebastian Vettellel harcolhatott volna a győzelemért.

„Minden versenyre azzal a meggyőződéssel érkezek, hogy győzhetek” – mondja Lewis Hamilton (a képen). „És ez nem fog változni. Nagyon izgatott vagyok Abu Dhabival kapcsolatosan, mivel ott mindig gyors tudok lenni, és szeretem a pálya kialakítását is. Ez az egyik legnagyszerűbb verseny az évben, és még soha sem nyertem itt, úgyhogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy végre ez is sikerüljön Vasárnap.”„Ezen a pályán mindig is nehéz volt előzni” – mondja Lewis. „Fernandonak [Alonso] és nekem is gondjaink voltak tavaly, de azt gondolom, hogy a helyzet várhatóan jobb lesz idén a DRS zónának köszönhetően. Remélhetőleg a hosszú hátsó egyenes végén fogunk tudni előzni, úgyhogy egy izgalmas versenynek nézünk elébe.”

A pályán kanyarok és gyors szakaszok váltakoznak. A versenyautók négy helyen is elérik a 290 km/h-ás sebességet, de négy kanyarban is 100 km/h alá kell lassítaniuk. Rendkívül jó tapadásra van szükség, ha versenyben akar az ember maradni itt.

„Szerintem, nagyon gyors lesz az autónk” – mondja Lewis. „Nagyon jó a tapadásunk, a befújt diffúzorunk, valamint a KERS és a DRS rendszerünk is. Biztos vagyok benne, hogy műszaki szempontból minden adott lesz a győzelemhez.”

„Igencsak észnél kell lenni, ha jó köridőket akar futni az ember. Az első kanyar elég gyors, majd kigyorsítva haladunk át a másodikon. Ezzel nagyjából le is tudtuk a gyors kanyarokat, de ez nem jelenti azt, hogy a pálya többi része nem jelent kihívást. A lassú kanyarok közül néhánynál úgy kell vezetni az autót, mint egy gokartot. Ez igazán jó móka, de nagyon pontosan kell megválasztani az ideális ívet, mivel több kanyarkombináció is található a pályán.”

A pálya a Yas Marina és a látványos Yas Hotel körül kanyarog, s az is jót tesz a versenynek, hogy ez az egyetlen szürkületi futam az év során. Világosban kezdődik helyi idő szerint délután 5-kor, s két órával később már sötétben fejeződik be.  

„A változó fényviszonyok miatt egyedi ez a verseny” – mondja Lewis. „Ragyogó napsütésben kezdjük, és sötétben fejezzük be, amit a Yas Hotel gyönyörű fényei tesznek igazán impozánssá. Elképesztő élmény, de egyben felveti azt a problémát is, hogy milyen sisakrostélyt válasszunk. Néhány versenyző sötét védőfóliát használ a színezetlen rostélyon annak érdekében, hogy a lehető legjobban tudjanak alkalmazkodni a változó látási viszonyokhoz. Én inkább végig az átlátszó rostélyt használom. Igen okos megoldás, mivel én kilátok rajta, de be nem lehet látni!”

Forrás: Totalsport.hu