Gyurta Dániel és Kovács Sarolta a Héraklész Gála fődíjasa
Az U20-as vízilabda-válogatott lett a legjobb nagycsapat
A Nemzeti Sport Intézet által szervezett gálát a sportpolitikáért felelős államtitkár Czene Attila nyitotta meg, majd máris magához ragadta a szót az est házigazdája, Hajdú B. István. A gála első részében egyesével díjazták a különböző sportágak legjobbjait, betétprogramként pedig egy-egy vendég előadóművész emelte az est fényét.
Aztán szép lassan elérkezett a rendezvény csúcspontja, vagyis a legjobb kiscsapat, a legjobb nagycsapat, a legjobb leány és a legjobb fiú sportoló díjazása. A kiscsapatoknál külön leány és fiú győztest is hirdettek. Előbbi elismerést az ifjúsági világbajnokságon ezüstérmes kajak négyes (Lucz Dóra, Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna, Horváth Noémi) vehette át, míg utóbbit az ugyanezen a vb-n diadalmaskodó férfi kajak kettes (Tótka Sándor, Hérics Dávid).
A nagycsapatok díját az U20-as leány vízilabda-válogatott kapta, amely a korosztályos világbajnokságon ezüstérmet szerzett. A csapat színvonalát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a nagy része nem tudott eljönni a gálára, mert a felnőtt válogatottal vár rá bronzmérkőzés az eindhoveni Európa-bajnokságon.
Női egyéni összetettben az öttusázó Kovács Sarolta diadalmaskodott, megelőzve Csipes Tamarát, aki azért annyira nem bánkódhatott, hiszen a Sportcsillagok Gáláján már megkapta Az Év Sportolója díjat. Sarolta amellett, hogy ifjúsági vb-n győzött, a felnőtt megmérettetésen két ezüstérme is szerzett egyéniben és csapatban.
A fiúknál nem történt nagy meglepetés, hiszen a felnőtt világbajnokságon, és a rövidpályás Európa-bajnokságon aranyérmes úszó, Gyurta Dániel kapta meg a Héraklész-díjat. Gyurta mindkét medált 200 méteres mellúszásban szerezte.
A gála végén Dr. Szabó Tamás NSI-főigazgató, MOB-alelnök beszélt arról, hogy a pekingi olimpián még csak a magyar résztvevők 30%-t adták a Héraklész program sportolói, Londonban ez az arány viszont már 70% lesz, míg Rióban reméli, hogy már a magyar indulók 100%-a ebből a programból fog kikerülni.
A Héraklész Gála egyéni díjazottjai: Madarász Dóra, Szudi Ádám (asztalitenisz, edzőjük Vámossyné Oláh Zsuzsanna és Türei Ferenc), Nguyen Anasztázia, Deák Nagy Marcell (atlétika, Szabó Dezső, Benkő Ákos), Németh Zsanett, Rizmajer György (birkózás, Nagy Lajos, Takács Ferenc), Bácskai Dominika, Kaszás Kornél (evezés, Mácsik Miklós, Kiss László), Németh Attila (jégkorong, Szabó István Pál), Polyák Krisztina, Tóth Krisztián (judo, Nagysolymosi Sándor, Pánczél Gábor), Lucz Dóra, Korisánszky Dávid (kajak-kenu, Rasztotzky János, Ludasi Róbert). Klivinyi Kinga, Faluvégi Rudolf (kézilabda, Gyurka János, Stranigg Ferenc), Szabó Fanni, Perl Zoltán (kosárlabda, Székely Norbert, Váradi Attila), Nagy Kornélia Kitti, Herczeg Norbert (ökölvívás, Nagy Lajos, Konkoly István), Kovács Sarolta, Demeter Bence (öttusa, Szloboda József, Demeter József), Stefanik Orsolya, Gergye Roland (röplabda, Németh Lajos, Buzek László), Nemes Adrienn, Biatovszki Máté (sportlövészet, Pál-Plichta Györgyi, Kissné Oroszi Edit), Szűcs Petra, Soóky Gergely (súlyemelés, Szűcs Endre, Soóky Zoltán), Babos Tímea, Szintai Dávid (tenisz, Barátosi Levente, Kisantal Péter), Makra Noémi, Vágner Levente (torna, Unyatinszki Mihály, Unyatinszkiné Karakas Júlia, Janik Pál), Kovács Zsófia, Pap Dávid (triatlon, Dr. Zakariás Géza, Füri Ilona), Sztankovics Anna, Biczó Bence (úszás, Fehérvári Balázs, Sántics Béla), Márton Anna, Iliasz Nikolasz (vívás, Gárdos Gábor, Szabó Bence), Keszthelyi Rita, Vámos Márton (vízilabda, Mihók Attila, Horváth János).
Különdíjat kapott a Nemzeti Sporttól Demeter Bence öttusázó, a Sportime magazintól a női kajak négyes és férfi kajak kettes; a Grepton Informatikai Zrt-től és a Royalsekt Zrt-től az egyéni összetett helyezett leányok és fiúk, az Optic World-től az egyéni összetett 2-3. helyezett leányok és fiúk; az Aquademia Kft-től és a WIS Zrt-től (Spirit Hotel, Sárvár) az egyéni összetett győztes leány és fiú: Gyurta Dániel és Kovács Sarolta.
Forrás: Totalsport.hu












