Győrfi Alen: Bankot akarunk robbantani Tomival
Az Adrenalin H-Moto Team élmotorosa ezúttal a navigátor szerepkörében alkotna maradandót az idei Szilveszter-ralin
Noha csak pár nap van csak hátra az idei évből, az Adrenalin H-Moto Team élversenyzője, Győrfi Alen továbbra sem pihen. A navigátori szerepkörben induló paralimpiai bajnoknő, Pásztory Dóri – Sydney és Athén aranyérmes úszója – és 2007 gyorsasági motoros világbajnoka, Talmácsi Gábor mellett ugyanezen esztendő 125 köbcentis Európa-bajnoka 2010 után ismét részt vesz – igaz, ezúttal az anyósülésen ülve, navigátorként – az immár hagyománnyá vált Szilveszter-ralin, melyet december 29-én és 30-án rendeznek meg a Hungaroringen és környékén. A 22 éves motoros társa most is a kétszeres N3-as ralibajnok, Rímár Tamás lesz, és azt remélik, hogy idén több szerencséjük lesz a Mitsubishi EVO 4 volánja mögött, mint egy éve.
- Már tavaly abban hittünk, hogy akár a dobogóra is odaérhetünk, ám a szerencse messze került minket. Már alig vártam, hogy újra kipróbálhassam magam, még akkor is, ha ezúttal a vezetést át kell adnom. Bankot szeretnénk robbantani Tomival, és nagyon bízom abban, hogy a Sors ezúttal kárpótol mindent. Navigátorként is a maximumra törekszem, és hiszek abban, hogy képesek leszünk hibátlan teljesítményre. A kétnapos verseny után jön egy rövid pihenő, aztán a csapattársaimmal, Gyutai Adriánnal, Nagy Győzővel és Kis Vikivel együtt megkezdjük a közös felkészülést a 2012-es esztendőre – fogalmazott a jövőre a versenyzés mellett csapatvezetői feladatkört is betöltő Győrfi Alen.
Forrás: Totalsport.hu


