Bronzérmes a női vízilabda-válogatott!
Az óriási bírói ellenszél sem tudta megállítani a lányokat
A magyar női vízilabda-válogatott Oroszországgel mérkőzött Eindhovenben az Európa-bajnokság bronzmérkőzésén. Álomrajtot vettek a lányok: Szűcs Gabriella gólja után kivédekeztek egy kettős emberhátrányt, majd Bujka Barbara talált be centerből, 2-0. A harmadik gólt Keszthelyi Rita lőtte gyönyörűen a jobb felső sarokba, majd az oroszok kihasználták ötödik emberelőnyüket, 3-1. Keszthelyi újabb bombájával megint három volt a különbség, majd Rita emberelőnyből is betalált, 5-1! Az orosz válogatott ezután egy kettős fórt váltott gyorsan gólra, de Bujka újabb gólt szerzett, ráadásul Bolonyai Flóra a hajrában büntetőt fogott, így 6-2-es előnnyel mehettek az első szünetre a magyar lányok.
A második játékrészre feljavultak az oroszok, két gyors góllal le is csökkentették kettőre a különbséget. A magyar csapat eközben nem tudta kihasználni emberelőnyös lehetőségeit. Keszthelyi másfél perccel a negyed vége előtt szerezte meg az első gólt egy gyönyörű ejtéssel, a felső lécről pattant a képzeletbeli gólvonal mögé a labda. Az utolsó gólt centerből az oroszok szerezték, így 7-5-re vezettünk a nagyszünetben.
A harmadik negyedben kevés gól esett, köszönhetően annak, hogy velünk ellentétben az oroszok sorra kapták a fórokat, de a lányok remekül védekeztek ezekben a szituációkban. Az első gólt még ekkore bírói ellenszélben is mi szereztük, Antal keresztpassza után Keszthelyi lőtt a rövid sarokba. A következő emberelőnyt már kihasználták az oroszok, majd egy ejtéssel már egyre csökkentették a különbséget, 8-7. Takács Orsolya állította vissza a hajrában a kétgólos differenciát egy remekbe szabott ejtéssel, így 9-7 volt az állás a záró játékrész előtt.
Az utolsó játékrészben sem változott a játékvezetők felfogása, az oroszok indokolatlanul kapták folyamatosan a fórokat és a kontrákat, de a magyar válogatott továbbra is káprázatosan védekezett, Bolonyai Flóra pedig lehúzta a rolót. Egy erősen vitatható ötméteresből született a negyed első gólja egy perccel a meccs vége előtt, melyet természetesen az oroszok szereztek, 9-8. A lányok utolsó támadásukat nem tudták gólra váltani, de az oroszok sem, így a magyar válogatott győzött, és megszerezte a bronzérmet az Európa-bajnokságon!
Női vízilabda Európa-bajnokság, bronzmérkőzés
Magyarország-Oroszország 9-8 (6-2, 1-3, 2-2, 0-1)
Forrás: Totalsport.hu







