Babos Timi bravúr Bogotában
WTA, Bogota: Babos Tímea-Romani Oprandi 7:6(5), 6:4
A 18 éves magyar teniszezőnő karrierje során először került fel egy WTA torna főtáblájára, ahol az első fordulóban a kolumbiai, szabadkártyával rendelkező Yuliana Lizarazo ellen nyert 6:0, 6:1 arányban. Az MTK játékosának a második körben már komoly ellenfele akadt a svájci Romani Oprandi személyében, aki ráadásul a bogotai torna 3. számú kiemeltje volt.
Az első játszmában két-két brék után Babos Timi a rövidítésben nyert 7-5-re, majd a második szettben a magyar lány öt bréklabdát hárított, az egyetlen kínálkozó alkalmat viszont megragadta és elvette ellenfele adogatójáékát. A másfél órás mérkőzésen Babos Tímea 6 ász mellett 6 kettős hibát vétett, az összes pontokat tekintve 82-71-re győzött. Timi a Facebookon örömmel újságolta el, hogy megvan élete második győzelme TOP 100-as játékos ellen és ott van a legjobb nyolc között.
Babos Tímea: "Mondanom sem kell, nagyon boldog vagyok. Az igazság az, hogy végig rettentően izgultam; a második szettben egyszer még a saját térfelemet is "agyonszeráltam" - második szervából. Pénteken folyt. köv. egyéniben..."
Babos Tímea következő ellenfele a selejtezőből érkezett Jaroszlava Svedova lesz, a világranglista 206. helyén álló Moszkvában született, ám kazah színekben versenyző 24 éves lány a főtáblán három játszmában nyert az első körben, majd a 2. fordulóban 6:2, 6:2 arányban legyőzte a francia Mathilde Johanssont búcsúztató Valeria Szavinyikot.
XX. Copa BBCA Colsanitos
Bogota, Összdíjazás: 220 ezer dollár
2. forduló:
Babos Tímea-Romani Oprandi (svájci, 3.) 7:6(5), 6:4
Jaroszlava Svedova (kazah, Q)-Valeria Szavinyik (orosz) 6:2, 6:2
Forrás: Totalsport.hu












