facebook twitter rss

Az angol nagycsapatokra érdemes volt fogadni

Javier Hernandez és Dimitar Berbatov egy-egy büntetőjével nyert az MU

2012. Február 08., Szerda 16:27

Az angol nagycsapatokra érdemes volt fogadni
Az 5. hét Tippmix-ajánlatának legtöbb kifizetett nyereménye között három angol élvonalbeli bajnokit, valamint egy német, illetve egy válogatott mérkőzést találunk.

Érdekes módon a létszámbeli fölényben lévő Premier League-mérkőzések a Top 5-ös lista első két helyének egyikét sem tudták megkaparintani, lévén a Nürnberg – Dortmund Bundesliga 1. párharc 32,21 millió forintot fialt, míg az Afrikai Nemzetek Kupájának egyik csoportmérkőzése, az Elefántcsontpart-Angola csata 28 millió forintot.

Mindezektől függetlenül még kijelenthető, hogy a leginkább az angol nagycsapatokban érte meg bíznia a tippmixelőknek. A Tottenham Hotspur például a Wigan Athletic elleni hazai összecsapáson aratott győzelme révén 27.95 millió forinttal gazdagította játékosainkat, megelőzve ezzel a két manchesteri klubot. A Manchester United a Stoke City elleni sikerrel okozott 26,21 millió forintos örömöt a fogadóknak, míg a Manchester City a Fulham elleni, havazás által is nehezített csata során tartotta otthon a 3 pontot, majd 23 millió forintos kifizetést produkálva ezáltal.

A legnépszerűbb események között természetesen mindhárom angol élcsapat aktuális mérkőzését megtalálhatjuk, ám ahogy az előző listán, úgy itt sem a szigetországi párosítások egyike, hanem egy Bundesliga 1. találkozó vitte a prímet. A Schalke – Mainz összecsapásra ugyanis – a kiegészítő fogadásokat is beleértve – összesen 101.683 fogadást kötöttek, amely így mind a 96.045 megkötött fogadást eredményező Manchester United – Stoke eseményt, mind pedig a 95.769 szelvényen feltűnő Tottenham – Wigan meccset maga mögé utasította. A rangsor 4. és 5. helyezettje között mindössze 79 megkötött fogadásnyi a különbség: a Getafe – Real Madrid spanyol bajnokira ennyivel több alkalommal fogadtak játékosaink, mint a Manchester City – Fulham angol élvonalbeli csatára, amely 84.601 fogadáskötést regisztrált.

A játékhét egyik legváratlanabb eredményét feltétlenül a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság Ajax – Utrecht összecsapása szolgáltatta a 2-0-s vendégsiker révén (34.478 szelvényből 630 helyes tipp, nyertes odds: 11,00). Hasonlóképpen a meglepetés erejével hatott a skót FA-kupa Rangers – Dundee Utd. párosításának végeredménye, ahol a vendégek szintén kétgólos győzelme a váratlant várók számára remek, 7,95-ös nyereményszorzót jelentett (0-2, 31.851 szelvényből 342 helyes tipp). A török bajnokság Besiktas – Mersin Idman Yurdu mérkőzésen szintén a vendégsikert megérzők kalkulálhattak kiválónak nevezhető, 7,25-ös oddsszal (végeredmény: 0-1, 29.246 szelvényből 433 hibátlan tipp).

Forrás: Totalsport.hu