Alexis Sanchez duplázott Leverkusenben
Bajnokok Ligája: Bayer Leverkusen-Barcelona 1-3 (0-1)
A mérkőzés első 35 percében jószerével semmi nem történt, a Barcelona hiába birtokolta 78 százalékban a labdát a katalánok mégsem dolgoztak ki egyetlen gólhelyzetet sem. A 38. percben Lionel Messi Daniel Schwabnak adott kötényt, de a Bayer Leverkusen kapusa Bernd Leno hárított.
Három perccel később Messi ugratta ki Alexis Sanchezt, ki jobb lábbal a kapus lábai közt a jobb alsó sarokba helyezett (0-1). Az első félidőt tehát egygólos előnnyel zárta a címvédő Barcelona, Pep Guardiola csapata tulajdonképpen egyetlen gólhelyzetből szerzett vezetést.
Az 52. percben Verdan Corluka az alapvonal mellől adott be középre, ahol a bal bekk Michal Kadlec érkezett és négy méterről a kapu bal oldalába fejelt (1-1).
Mindössze három perccel később Cesc Fabregas adott remek passzt Alexis Sancheznek, ki ezúttal elhúzta a labdát a kapus mellett is, és éles szögből a bal alsóba helyezett (1-2).
Az 57. percben Renato Augusto távoli lövését Victo Valdes védte. Hét perccel később Gonzalo Castro lövését tolta a kapufára Valdes.
A 72. percben Messi parádézott, remek cselek után átemelte a labdát az elvetődő Lenón, ám a labda a bal kapufáról pattant ki.
A hajrában Leno előbb egy gyenge katalán fejest, majd Messi lövését hárította, ám a 88. percben már tehetetlen volt. Az akció természetesen ismét Lionel Messitől indult, végül Dani Alves tette vissza az argentin Aranylabdásnak a labdát, ki a jobb alsó sarokba helyezett (1-3).
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő
Bayer Leverkusen-Barcelona 1-3 (0-1)
Leverkusen, BayArena, 30 210 néző. Vezette: Craig Thomson (skót)
Gól: Kadlec (52.), ill. Alexis Sanchez (41., 55.), Messi (88.)
Bayer Leverkusen: Leno - Corluka (sa Costa, 91.), M. Friedrich, Schwaab, Kadlec - Reinartz, Rolfes (Kießling, 77.), L. Bender - Renato Augusto, Castro - Schürrle (Bellarabi, 90.).
Barcelona: Victor Valdes - Dani Alves, Macherano, Puzol, Abidal - Busquets - Fabregas, Iniesta (Thiago Alcantara, 60.) - Adriano (Pedro, 69.), Messi, A. Sanchez (Cuenca, 85.).
Forrás: Totalsport.hu







